A Bólyi Teniszklub 1930-ban, az országban az elsők között alakult. A hajdani hercegi kastély parkjában, évszázados fák árnyékában három kiváló minőségű salakos pályával és egy komfortos klubházzal várja a sportág iránt érdeklődőket.

A korábban évtizedeken át az országos bajnokság harmadik osztályában szereplő csapatot és első osztályú játékosokat is kiállítani képes klub ma már inkább amatőr játékosok baráti társasága, akik a pályákat magunk tartják karban, elsősorban egymás közt játszanak, de részt vesznek egyéni és csapatversenyeken is.

A megyei teniszélet aktív részese, résztvevőként és versenyek szervezőjeként egyaránt.

A klubtagok száma 80 fő, melynek közel a fele gyermek illetve ifjúsági korú.

A nagy elődökhöz méltó, színvonalas teniszélet folytatásának személyi és tárgyi feltételei egyaránt adottak. Az utánpótlás nevelésére és a felnőttek oktatására szakképzett edzők állnak rendelkezésre.




    
A kezdetek...


AKTUÁLIS HÍREK


ÁPR. 28. MAJÁLIS

Kézműves foglalkozással indítottuk a napot (addig a nagyok játszhattak...), majd délután következett a gyerekek versenye. Csapatokat alkottak és különböző mókás versenyszámokban mérkőztek meg egymással. Nagyon szép időnk volt, kicsik-nagyok jól érezték magukat.




ÉS HAJTANAK AZ ÚJ FÁCSKÁK!! :-)



MUNKÁLATOK - IV-ES PÁLYA 04.21.



04.07. KERÍTÉSBONTÁS


Két nap alatt sikerült jórészt eltávolítani a régi téglakerítés, hogy a pályázat kivitelezése során új kerítés épülhessen, immár biztos alapokon. Köszönjük a segítőknek, hogy részt vettek a munkában, sajnos a kis létszám miatt egyelőre ennyi futotta, a pályákat elválasztó drótkerítést már nem sikerült felhelyezni.

    


_____________


amikor a Pálya virágba borul :-)


HASZNÁLATBA VETTÜK A PÁLYÁKAT
Kicsik és nagyok nagy örömmel tértek vissza "a" pályára, előbbiek számára az első kinti edzés is lezajlott. Csoportbeosztások innen is letölthetők.



03.31-04.01. hétvégéjén kérjük aki tud, jöjjön ki a hétfőn elültetendő fák számára gödröt ásni. 10 fát ültetünk el, a helyük karókkal van jelölve a pálya körül. Köszönjük ezúton is a Brutyó családnak a szorgos segítséget, ha követjük a példájukat, hétfőre meglesz a tíz gödröcske :-)

PÁLYAÉPÍTÉS TERVEZETT IDŐPONTJA 03.17. SZOMBAT 9:00 óra
Gyönyörű napsütésben, rengeteg lelkes kis- és nagy ember szorgoskodott a teniszpályákon és környékükön, hordták el a száraz leveleket, lehullott ágakat és kezdték meg a pálya építését. Köszönjük MINDENKINEK!! Egy élmény, amit nem lehet kihagyni.
   

   


03.16. 17:00-KOR TENISZ SZAKOSZTÁLYI ÜLÉS A MALOMBAN
Családias  hangulatban zajlott a szakosztályi ülés, melyen a Bólyi SE elnökét is vendégül láttuk. Falusi Mihályné tételesen felsorolta, milyen kiadásai voltak tavaly a szakosztálynak, majd következtek az idei év tervezett kiadásai. Pohl Róbert bemutatta a 4-es pálya tervét, amelyet ha sikeres lesz a LEADER pályázatunk, akkor május során tudunk felépíttetni. Schmidtné Ambrus Ágnes beszámolt a tavalyi gyermek és kezdő felnőtt sportolók programjairól, versenyeiről, majd Muharos Péter vázolta az idei év tervezett munkáit.
 


ORVOSKAR KUPA! FÉRFI EGYÉNI PONTSZERZŐ TEREM TORNA!!
03.03-04. PTE Ált. Orvostud-i Kar Tornacsarnoka (parketta) Nevezés 02-án pénteken 18:30 óráig. Dr Rugási Endréné 72/536-044, 20/520-77-62. Sorsolás pénteken 18:30-kor, kezdés szombaton 08-kor. Nevezési díj: 2.000 Ft.
"A tenisztáska olyan, mint a szíved - mindig tudnod kell, mi van benne." (Agassi) :-)

MIRE JÓ EGY TENISZPÁLYA?  :-)



AMATŐR PONTSZERZŐ PÁROS VERSENY 02.18-19.
PTE Ált. Orvostud-i Kar Tornacsarnoka (parketta) Nevezés 18-án szombaton 9 óráig. Dr Rugási Endréné 72/536-044, 20/520-77-62. Sorsolás fél10-kor, utána kezdődnek a férfi páros meccsek. A vegyes páros meccsek várhatóan szombaton 15 órától kezdődnek. Nevezési díj: 2.000 Ft/pár.




2012.02.04.

 

NEM ALSZUNK TÉLI ÁLMOT


   


!! KÖSZÖNJÜK !!
Köszönjük minden jószándékú segítő kéznek, aki a hideggel és az esővel dacolva részt vett a pálya téliesítésében és a IV-es pálya projekt előkészítő munkálatainak lehetővé tételében. Szorgos, jó hangulatú közös munkával telt a délelőtt, melyben játszott némi szerepet a jófajta pálinka, meleg tea és zsíros kenyér is. :-)
Ízelítőül néhány kép, a többi a Galériában megtekinthető.

                  

Kedves Sporttársak!

Szeretném megkérni mindazokat, akik segíteni tudnának és szeretnének a teniszpálya téliesítésében, hogy
jövő szombaton -2011.november 26-án - 9 órára jöjjenek ki egy fél napos társadalmi munkára.
Minden munkás kézre kézre szükségünk lesz, elsősorban - a munka jellege miatt- férfiakat, felnőtt fiúkat várunk, de egy-két női segítség is jól jönne.
A munkára azért van szükség, mert a tervezett fakivágások miatt mindent le kell szerelnünk.

Az elvégzendő munkák:
- mindhárom pályáról a vonalak felszedése, megszámozása és a Gelka udvarba történő átvitele
- a tujasor kivágása és a tervezett kerítésfelújítás miatt a drótháló-keretek leszerelése, (a tuja teljesen benőtte, befonta, ezért ez nagy munka lesz!)
- a kerítésről leválasztott tuják kivágása és kihordása a kerítésen kívülre
- háttérhálók leszedése a 3-as pályáról
- 3-as pályát szegélyező labdafogó kerítés elemeinek leszedése (fex-el) és kihordása a Gelka udvarba
- padok kihordása

Ebből a felsorolásból látszik, hogy nagyon komoly munka vár ránk és minél többen leszünk, annál kevésbé kell megszakadni egy embernek.
Aki tud célszerszámot hozzon magával: létra, villáskulcs (15-17-es), stihl fűrész, akkus flex jól jönne.
A gyerekek szüleit is szívesen látjuk.
Terveink szerint délre végzünk. Lélekmelegítőről és forró teáról gondoskodunk.
Előző nap még jön egy megerősítő e-mail, hátha az időjárás miatt bizonytalanság lesz.

Előre is köszönöm a segítségeteket!
Üdvözlettel. Pohl Róbert szakosztályvezető


Teremtenisz!!!
Idén is lehetősége van a tenisz szakosztálynak, hogy az iskola tornacsarnokában teniszezzen. Kedd esténként 8 és kb.10 óra között lehet jönni. Jó buli!!

Tennis Classics 2011
19 fő vett részt az idei Tennis Classics "túrán", családok, barátok együtt. Az út nagyon jó hangulatban telt, pazar játékokat láthattak a kirándulók. Mindenki élményekben gazdagon, feltöltődve, meccsre készen érkezett haza. Jövőre folyt. köv. :-)


Házi bajnokságok
Október végén befejeződött a kezdők MNTH - Napraforgó kupája, mely erős küzdelmek után szoros eredményt hozott.

1. helyezett: Brutyó Zoltán
2. helyezett: Schmidtné Ambrus Ágnes
3. helyezett: Anschau Annamária

GRATULÁLUNK nekik is és minden résztvevőnek!





Tennis Classics 2011
Október 29-én ismét Tennis Classics a Papp László Budapest Sportarénában.
Kafelnikov, Verdasco, Monfils, Ivanisevic, Bahrami, Krajicek, Santoro
Ismét tervezünk buszt indítani. Részvételi szándékotokat Ambrus Áginál lehet jelezni.


Korosztályos bajnokság 09.10-11.


Bóly rendezte a pontszerző korosztályos bajnokságot, melynek eredménye:



1. Rudolf Erzsébet
2. Vészi Kata
3. Schmidt Dóra
4. Policsek Sára
5. Veszelka Dalma

Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek a bátorságukért és kitartásukért!!











Csirkepaprikásfőző fesztivál

A tenisz szakosztály a Napraforgó SE-vel karöltve részt vett a szep. 03-i csirkepaprikásfőző fesztiválon. Szakácsmesterünk, ifj. Schmidt Tamás nagyon finom paprikást hozott össze, reméljük, jövőre is megtartja jó szokását.
A hangulat remekül alakult, sok barát összejött és reméljük, egy szép hagyományt sikerült teremteni.

     

Nemzetközi kapcsolatok
Szeptember 03-án a vajdasági Palics-ból érkeztek vendégeink egy vegyespáros meccs erejéig. A nagy tudású (Vajdaság-bajnok, ill. jugoszláv válogatott), biztos technikájú ellenfelek győzelemmel tértek haza. Reméljük, a próbálkozás eredményes lesz és még többször vendégül láthatjuk egymást.
           

Táncoslábú teniszezők

Az Erzsébet Vigadó rendezte tánc- és alkotótábor résztvevőit látta vendégül a Klub. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, szorgalmasan gyakorolták a tenisz alapjait.

                                                                  

                                                                  

Őszi házibajnokság
A hagyományos őszi házibajnokságunk 2011. augusztus 1 és október 31 között kerül lebonyolításra a régi szabályok szerint.
A szakosztályból bárki indulhat, idén egy mezőnyben indulnak a felnőtt férfiak, az ifjúsági korosztály és a nők.

Augusztus 28-tól indul a kezdő teniszezők házibajnoksága
Jelentkezni lehet aug. 21-ig a Klubház ajtaján kihelyezett lapon. Meccsek vasárnaponként a III-as pályán.




Tenisztábor II. rész

A tábor második hetében a nagyok bűvölhették a labdát. Szerencsére a jó idő kitartott, így sokat gyakorolhattak a pályán. Természetesen a lovaglás és a strandolás sem maradhatott el. A közös progamok összekovácsolták a csapatot, mindenki jó érzéssel és kicsit szomorúan búcsúzott a tábortól, de nem a salaktól, hiszen a pályák mindig várnak!
Még több kép a Tenisztábor menüpont alatt.

   

Tenisztábor - folyt. köv.

Véget ért egy izgalmas programokban bővelkedő családias hangulatú hét a tenisztáborban. A résztvevő óvodás és kisiskolás fiatalok a napi teniszezés mellett megismerkedtek a lovaglás alapjaival, lovaskocsiztak, rajz- és palacsintaevő versenyt rendeztek, és strandolással múlatták az időt. Az utolsó napon kiélezett versenyben mérték össze erejüket, az érmek is gazdára találtak.
Jövő héten folytatódik a tábor az idősebb korosztállyal.
Még több kép a Tenisztábor menüpont alatt.

 


Könyvek az oldalon!

    Dr. Rózsás József és Dalos Endre könyve elérhető a Történet menüpont alatt


Május 29-én rendeztük meg az eső miatt többször is elhalasztott „kezdő-haladó” vegyes páros bajnokságot



Talán a nyaralásoknak vagy a gyereknapnak tudható be, hogy kissé mérsékeltebb volt az érdeklődés, mint a tavalyi hasonló rendezvényen. Akik kijöttek, nem bánták meg, mert nagyon kellemes délutánt töltöttünk a pályán.
Két csoportban körmérkőzésekkel dőlt el a csoporton belüli rangsor, majd következtek a helyosztók. Eredmények a Versenyek menüpont alatt láthatók.

Május 21-22. Tavaszi házibajnokság

Házibajnokságunkon 12 induló volt, egy mezőnyben indultak a szeniorok, ifik, nők, mindenki. Nagyon kiegyenlített mezőny alakult ki. Szombaton délután három csoportban körmérkőzésekkel alakult ki a csoportokon belüli sorrend, majd vasárnap a helyosztókkal folytatódtak a küzdelmek. A csoportelsők körmérkőzést játszottak az I. helyért, a csoport másodikak a IV-VI. helyért és így tovább. Eredmények a Versenyek menüpont alatt láthatók.







Május 14-15. Felnőtt amatőrbajnokság, Bóly
A Megyei Teniszbajnokság bólyi állomásán szép bólyi sikerek születtek.
Erős mezőny indult mindkét férfi egyéni számban, 45 év felett a jelenlegi megyei ranglista első öt helyezettéből négyen vettek részt a versenyen, a 45 év alatti ranglista első két helyezettje indult.
Ugyanezen bajnokság női egyéni számában a bólyi játékosokon kívül egy pécsi versenyző indult. Dr. Rugási Endréné az aktuális megyei amatőr ranglista 2. helyezettje. Szoros mérkőzések és körbeverések után alakult ki a végeredmény, melyben az egymás elleni eredmény döntött.
A verseny jó hangulatban, sportszerűen zajlott. Köszönjük Muharos Péternek a verseny lebonyolítását és a bíráskodást, Pohl Róbertnek a szervezést és mindennemű egyéb segítséget, Ambrus Ágnesnek hogy háziasszonya volt a versenynek. Eredmények a Versenyek menüpont alatt láthatók. Hajrá BÓLY!




Április 30. Szombat - teniszmajális
Kedvezett az idő a gyerekeknek, kellemes időben, jó hangulatban telt el a nap jó része. A játékos bemelegítés után három csoportban kezdődtek meg a versengések.
Az ovis csoport ügyességi játékokkal kezdett, majd szép ütésekkel bombázták a háló túloldalát.
A nagyobbak két csoportban versenyeztek. Kiélezett küzdelmek kovácsolták össze a csapatokat és hozták meg a megérdemelt eredményeket.


 
          


 

pálya2 nagyobb térképen való megjelenítése                                                           A térképet Bóly Város hivatalos honlapjáról másoltuk ki.





Képek: Dr. Falusi Mihályné, Hirmann Ági, Pohl Róbert, Dr. Rózsás József, Schmidtné Ambrus Ágnes, Virág György archívumából. Akit kihagytam, szóljon :-)